Segwayen is megy a networking – Csapatépítőn a BNI403!

A BNI-t a világ legnagyobb networking szervezeteként ismerik, ám az üzleti csoportokban tapasztalható, a bizalom kiépítésére, az egymás megismerésére való törekvés, az üzleti életen kívüli közös programok szervezése is azt bizonyítja, hogy inkább egy nagy nemzetközi közösségről beszélhetünk. A magyar BNI-csoportok tagjai is gyakran szerveznek csapatépítőket, hogy még jobban megismerhessék egymást, ezáltal pedig még többet tudjanak kölcsönösen segíteni. Nemrég a BNI403 – Elit Eredmény vállalkozói töltötték el közösen a szabadidejüket, Segway-túrájukra pedig – utólag – mi is elkísérhetjük őket.

2016 első negyedévében a legnagyobb növekedésű BNI-csoport címét kapta a budapesti BNI403 – Elit Eredmény, amely májusban is a legjobbak között volt, hiszen a top3 legeredményesebb csoport közé került a traffic light (jelzőlámparendszer) alapján. Sikereiket annak is köszönhetik, hogy valóban egy közösségként dolgoznak az “Aki ad, az nyer!”® filozófia alkalmazásán, nemcsak az üzleti életben, hanem azontúl is. Rendszeresen tartanak különböző tematikájú csoportrendezvényeket, ahol a munkahelyi (és BNI-) ügyeket hátrahagyva magánemberként is jobban megismerhetik egymást.

403_segway

Az Elit Eredmény vállalkozói legutóbb egy közös Segway-túrán vettek részt, melyet a csoport tagja, a Segway Magyarország kereskedelmi igazgatója, Iván Éva szervezett. A résztvevők testközelből ismerhették meg, mennyire sokoldalú ez az eszköz, amelyet nemcsak az idegenforgalomban, hanem az iparban és a kereskedelemben is lehet használni (például amikor egy embernek nagy munkaterületet kell bejárnia nagy raktárakban, irodaházakban, ipari parkokban). A segwayezést gyakorlatilag 10-15 perc alatt meg is tanulták a BNI-osok, akik a gyakorlatban is kipróbálták a szlalomozást, a szűk helyeken való közlekedést, miközben könnyedén és gyorsan bejárták Budapest utcáit az Operától a Duna-korzóig.

Az élményeket videón is megörökítették, ebből pedig az is kiderült, hogy a legjobbaknak a networking sem okoz gondot segwayezés közben!

Felhasználó: admin
Hasonló bejegyzések