Bács-Kiskun megyében is egyre terjed a sikeres üzleti modell

A Sasfészek Étterem különtermében üzletemberek találkozója zajlott. Összejövetelük a networking jegyében telt: a világ legnagyobb, tudatos üzleti kapcsolatépítéssel foglalkozó szervezetének, a BNI tagjaiként kölcsönös, jutalékmentes üzleti ajánlások adásával és új partnerek megismerésével töltötték a reggelüket.

Az „Aki ad, az nyer® mottóval működő szervezet immár 62 országban több mint 170 ezer tagot számlál, akik tavaly hat és fél milliárd dollárnyi munkát hoztak egymásnak. Magyarországon 2008-ban kezdte meg működését a BNI, jelenleg több mint harminc csoportban közel 800-an kötődnek a szervezethez. A csoportokban egy-egy termelői-szolgáltatói profilt csak egy cég képviselhet, így nincs belső konkurencia, ugyanakkor a BNI mindenki számára lehetőséget biztosít a csatlakozáshoz. A tagok világszerte segítik egymást, így a potenciális ügyfeleket könnyebb megtalálni.

A BNI Magyarország Budapesten kívül 20 városban szervez heti rendszerességgel üzleti reggeliket, képzéseket és szakmai programokat. Az, hogy a tudatos üzleti kapcsolatépítés éves szinten még a válság éveiben is több milliárdos forgalmat generált, azt jelzi, hogy a 21. századi üzletépítésben egyre inkább felértékelődik az „Aki ad, az nyer! ® filozófia.

Ahogy nő a BNI-hoz kötődők száma, úgy növekszik az a megrendelés mennyiség is, amelyhez a szervezet tagjai hozzásegítik egymást. 2014-ben az ennek köszönhető árbevétel meghaladta a 14 milliárd forintot Magyarországon. Eddig húsz városban alakult BNI-csoport, és úgy tűnik, a gazdaságilag depressziós térségekben az átlagosnál sikeresebb az organizáció. Ennek okát Ferling József, a BNI kommunikációs igazgatója abban látja, hogy e régiók vállalkozói rájöttek: egyedül gyengék, ezért megpróbálnak összefogva segíteni egymáson és ezzel önmagukon is.

Kecskeméten is többször szerveztek már üzleti találkozókat a networking jegyében. Több szempontból is nagyon jó lehetőség a BNI-csoportokban való részvétel. Itt ugyanis alkalmuk nyílik a cégeknek a kapcsolatépítésre, és más városokban, sőt külföldön lévő BNI-egységekbe és -rendezvényekre is ellátogathat az, aki már tag. A mostani üzleti találkozón elhangzott, hogy fontos az úgynevezett köszönőkártyák használata a csoportban, hiszen ezzel mérhető a realizált árbevétel is. Majd egy percben bemutatkozott minden jelenlévő cégvezető, vendég. Dr. Bor István adó-és pénzügyi tanácsadó, mint BNI-tag a Humánus Szociális Szövetkezet képviseletében mutatta be vállalkozását, emellett beszélt tapasztalatairól is. Elmondta, hogy ő a cég egyik alapítója, és a vállalkozásuknak közel 200 állandó ügyfele van. A jelenlévők megtudhatták tőle, hogyan lehet a céges terheket legálisan a legmegfelelőbben optimalizálni.

Bács-Kiskun megyében is egyre több vállalkozó ismeri fel a jutalékmentes ajánlásokon alapuló üzleti modell előnyeit. Jelenleg már három alakuló csoport van: április-május folyamán várhatóan Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán állnak össze a következő BNI-közösségek, amelyek várják az üzleti együttműködésre nyitott vállalkozókat. Meghívót a következő címen lehet igényelni: jelentkezes@bnikecskemet.hu.

Felhasználó: admin
Hasonló bejegyzések