„Azok sikeresek, azok élvezik ezt a közösséget, akik nyitottak és folyamatosan tanulnak”

A BNI® nem egy adakozó csoportosulás, hanem üzleti szervezet: amikor segítek valakinek, cserébe annyit várok el, hogy ő is hallgasson meg, és ha tud, a saját kapcsolati tőkéjéből támogasson engem. Itt nem csak tudatosan adunk, de tudatosan kérünk is. Nem látok mást, minthogy az emberek mindenhol nagyjából ugyanolyanok, ez a rendszer pedig több mint 70 országban sikeres. A személyes kapcsolati tőkében és annak proaktív, tudatos használatában hiszek” – mondta Kircsi Levente, aki felnőttképzéssel és oktatással foglalkozó vállalkozásának vezetése mellett 6 éve a BNI® Magyarország oktatási igazgatójaként felel a teljes szervezet oktatási anyagainak fejlesztéséért és megvalósításáért, valamint az online képzési platformért. Mint mondja, maga is rengeteget tanult a nemzetközi üzleti közösség filozófiájából, elsőként azt, hogyan helyezze háttérbe az egóját, és használja azokat a módszereket, amelyek a világ 73 országában több mint 220 000 vállalkozót tettek sikeressé. „Ha valaki érti a szervezet céljait, küldetését és vízióját, akkor sokkal könnyebben fogja elvégezni azokat az aktivitásokat, amelyeket adott esetben a rendszer elvár tőle.”

 A BNI-nak nincs más kommunikációs és értékesítési csatornája, csak az ajánlások, így építi a DOBEDU az online képzési rendszert, amely vállalatok belső képzési folyamatait támogatja. „A személyes oktatás mellett a törzsanyagot egy online oktatási rendszerbe töltjük fel, 3 perces videótréningekbe sűrítve az oktatási anyagot. A legtöbb vállalkozó – sőt a nem vállalkozók is – rengeteget dolgoznak, nap, mint nap megannyi inger, információ éri őket, ezért nem igazán tudnak plusz időt szánni arra, hogy elsajátítsanak egy-egy nagy terjedelmű oktatási anyagot, de 3 perce mindenkinek van egy tárgyalásra várva vagy utazás közben.”

Magyarországon ezeknek az anyagoknak 90% fölötti az átlagos megtekintése, azért is, mert a bennük lévő információkat azonnal be lehet építeni a mindennapi tevékenységbe.

Felhasználó: admin
Hasonló bejegyzések