„A siker megtervezhető!”

Ryszard Chmura, Lengyelország egyik legsikeresebb üzletembere vállalkozóként és BNI tagként is alulról indult, mígnem mindkét területen elképesztő magasságokig jutott. Jelenleg a lengyelországi BNI országos igazgatója és egy 150 főt foglalkoztató vállalat vezetője.

A BNI-ban rejlő lehetőségekből nem csak, mint ember, de mint vállalkozó is rengeteget profitált. Nagyrészt a BNI-ban kötött kapcsolatainak köszönhetően cége 5 év alatt 1 főből 150 fősre duzzadt. Ez elképesztő növekedés, amely Chmura elmondása szerint a BNI nélkül sosem jött volna létre.

De mit kapott a BNI-tól Chmura? Kapcsolatok mellett megtanulta, hogyan kell irányítani egy vállalkozást. A BNI lengyelországi vezetőjeként nagy célja, hogy a szervezet legalább egy csoporttal jelen legyen az összes lengyel városban.

Más országok tagjaitól lesett

Chmurát meglepte, hogyan használják más országok igazgatói, tagjai a BNI-t a növekedéshez. Egészen addig azt hitte, nagyszerű munkát végez, mind cégvezetőként, mind BNI tagként, míg el nem látogatott az első globális BNI konferenciájára. Aztán jöttek sorban a BNI Global Convention-ök, és kiderült, hogy vannak megoldások, amelyekkel mások évi 100 000 dollárt keresnek a BNI-ban, míg ő ennek csak a töredékét. Ezután elkezdte átültetni a lengyel piacra ezeket a megoldásokat, és remekül működtek. Chmura ezért is ajánlja minden BNI igazgatónak a BNI Global Conventiont.

2000 BNI igazgató Varsóban

A 2019-es BNI Convention-ön több mint 2000 BNI igazgató lesz jelen, méghozzá először Európában. Varsónál közelebb jó eséllyel nem mostanában tartják meg a rendezvényt, ezért ez egy vissza nem térő alkalom azoknak a magyar BNI igazgatóknak, akik még az idén egy hatalmas ugrást tennének mind a BNI-ban, mind az üzleti életben.

Jelentkezni itt lehet az utolsó helyekre:

www.eiseverywhere.com/ehome/378646

Felhasználó: admin
Hasonló bejegyzések